Ne szólj szám, nem fáj fejem?

Gyerekkorunk során számtalanszor hallhattuk szüleinktől, nagyszüleinktől azokat a népi szólásokat, amelyek a hallgatás erényeire intettek: „hallgatni arany”, „ne szólj szám, nem fáj fejem” vagy „ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna”. Ezeket hallva akarva akaratlanul is kialakulhatnak olyan képzeteink, hogy akkor vagyunk jók, szerethetőek, akkor fogadnak el minket, ha inkább csöndben maradunk, vagy azt mondjuk, amit a másik hallani akar. A mai napig a jó gyerek egyik legfontosabb ismérve, ha szófogadó, nem beszél vissza, nem vitatkozik, és kerüli a konfliktust, hiszen mindig a felnőttnek van igaza.

Nem véletlen, hogy kiállni magunkért, hangot adni a saját gondolatainknak és érzéseinknek az egyik legnehezebb dolog felnőtt életünk során. Nemet mondani a főnőkünknek a pluszmunkára, őszintén kimondani a párunknak, hogy több segítségre lenne szükségünk a házimunkában, vagy szóvá tenni az étteremben, hogy ízetlen az étel, nagyon nehéz. Nehéz, mert ilyenkor sebezhetővé válunk, hiszen nem tudjuk előre, milyen negatív reakciókat vált majd ki a másikban, és milyen esetleges retorzióval kell szembe néznünk.

Miért olyan nehéz felszólalni?

Különféle okok miatt habozhatunk hangot adni véleményünknek, mégis mindegyik ugyanarra a kiváltó okra vezethető vissza: félünk. Folyamatosan értékeljük helyzetünket és döntéseinket, és igyekszünk úgy dönteni, hogy mások kedveljenek és elfogadjanak minket. Evolúciós jelenség, hogy próbáljuk az észlelt veszteséget elkerülni vagy minimalizálni. Az, hogy mások hogyan látnak minket nagyon is számít, és ha bármilyen módon sérülne a reputációnk – az elismertségünk és a másokban rólunk kialakult vélemény -, inkább csendben maradunk.

Az idegtudósok ezt „szociális fenyegetésnek” nevezik, amikor a felszólalás veszélyt jelent a szociális énképünkre nézve. Amikor úgy érezzük, választanunk kell aközött, hogy elfogad-e minket az adott csoport és mi mit tartunk elfogadhatónak vagy elfogadhatatlannak az értékeink szerint. Amikor a kettő között ellentét alakul ki, és úgy érezzük, választanunk kell az egyik vagy másik javára, akkor belső feszültség alakul ki, és ennek enyhítésére sok esetben az akkor legkönnyebbnek tűnő megoldást választjuk: némák maradunk.

A hallgatás ára

A saját hangunk elfojtása elfedi a valódi énünket és egyediségünket. Mások könnyen azt gondolhatják, hogy nincs saját ötletünk, véleményünk, vagy egyszerűen nem törődünk eléggé. Munkahelyi környezetben még azt is kockáztathatjuk, hogy szó szerint láthatatlanná válunk. A hallgatásunkkal azt üzenjük, hogy a dolgok rendben vannak, hiszen a hallgatás beleegyezés. Ha rendszeresen elhallgatjuk ami bennünk van, az akár betegséghez is vezethet, ugyanis az elfojtott érzések különféle testi tüneteket okozhatnak: ingerlékenység, feszültség a nyak- és hátizmokban, fejfájás, álmatlanság, magas vérnyomás, allergia és egyéb szomatikus állapotok.

Hallatni a hangom, de hogyan?

Azzal, ha hallatjuk a hangunkat, kivívjuk mások tiszteletét, példát mutatunk és erőt adunk másoknak, jelezzük, hogy velünk nem lehet akármit megtenni, és mi vagyunk a saját életünk irányítói. A gondolataink, ötleteink és érzéseink megosztása ezen kívül növeli a kötődés érzését és az egymás iránti bizalmat is, ami által a kapcsolataink minősége is javul.

Megtalálni a saját hangunkat nem könnyű, de ugyanúgy mint egy izomnál is, rendszeres gyakorlással és trenírozással egyre jobban és könnyebben fog menni.

1. Kezdjük a legkönnyebbel

Először csak egy ötletet osszunk meg, majd fokozatosan haladjunk a nehezebb témák felé, pl. egy másik ember ötletének vagy döntésének a megkérdőjelezése. Ismerjük meg magunkat, a határainkat, mi jön könnyebben, mi pedig nagyon nehezen számunkra.

2. Tegyünk fel egy kérdést

Ha nehéznek érezzük a saját véleményünket elmondani, már azzal is nyomatékot adhatunk a jelenlétünknek és a nézőpontunknak, ha felteszünk egy kérdést. Sok esetben egy jól feltett kérdés mélyebb beszélgetést tud elindítani, vagy akár kizökkenteni a másikat a saját valóságából.

3. Keressünk egy referencia személyt

„Ki az a személy az életemben, aki mintaként szolgálhat abban, hogy kiáll magáért nehéz helyzetekben is?” Tanuljunk tőle, beszélgessünk vele arról, ő hogyan csinálja, figyeljük meg ilyen nehéz helyzetekben.

4. Helyes döntés vs. könnyű döntés

Amikor olyan helyzetbe kerülünk, hogy döntenünk kell, felszólaljunk-e vagy csendben maradjunk, ne megszokásból döntsünk, hanem tegyük fel az alábbi kérdéseket: „Mi lenne a helyes döntés most? Mi lenne a legkönnyebb döntés most?” Sok esetben a helyes döntés és a könnyű döntés nem ugyanaz, így iránymutatást kaphatunk, hogy a saját belső iránytűnk szerint hogyan is kellene döntenünk.

5. Teszteljük biztonságos környezetben

Gyakoroljuk az őszinte véleménykifejezést egy számunkra biztonságos környezetben. „Ki vagy kik azok a személyek az életemben, akikkel teljesen őszinte merek lenni?” Gyakoroljunk velük számunkra fontos témákban, helyzetekben, mint egyfajta felkészülés.

6. Testtudatosság

Figyeljünk a testünk jelzéseire, különösen amikor felmerül a saját igazságunk és hangunk elnyomása. „Milyen visszatérő érzetek vannak a testemben, amikor nem mondom ki, amit szeretnék?” Sok testi bajunk mögött pszichés ok is keresendő, ilyen lehet pl. a köhögés és torokfájás lelki háttere: a felgyülemlett és ki nem mondott érzések, őszinte vélemények elnémítása.

Megtanulni kifejezni a saját igazságunkat és hangot adni a gondolatainknak, érzéseinknek és belső értékeinknek nem olyasmi, amit egy 1 napos tréning alatt megtanulhatunk. Sokszor egy életen át tanuljuk, gyakoroljuk, finomítjuk, fejlesztjük és formáljuk. Azonban végül olyan képességünkké fog válni, amely az egész életünkre kihat: ötleteink révén aktív alakítói lehetünk a világunknak; segít megtalálni a kiutat a konfliktusainkból; mélyülnek a kapcsolataink; határozottan de nem agresszíven tudjuk betartatni a határainkat; erőt adhatunk másoknak és ki tudunk állni azokért, akiket elnyomtak és nem tudják hallatni a hangjukat; valamint – nem utolsó sorban – önazonos életet élhetünk, amely során fel merjük vállalni, hogy kik is vagyunk valójában.